Az „Életre szóló” feladat
A szent élet pillanatnyi változásból
és hosszú folyamatból egyaránt áll. Életünk egy pontján
drámai változás áll be, és a Megszentelődés onnantól válik
egész földi utunkon átívelő folyamattá. Másképpen fogalmazva:
jelenleg annak folyamatában élünk, hogy azzá váljunk, akivé
Krisztusban lettünk. A szent életre mindenkor rányomja bélyegét
a „már igen, de még nem” valósága. Már megszentelődtünk,
de mégsem vagyunk – minden bűn nélkül– tökéletesek.
A Szentlélek általi Megszentelődés
az egész és teljes személyiségre kiterjed úgy, hogy életünk
egy területe sem marad érintetlen, hasonlóan ahhoz, ahogyan a bűn
hatásai is eljutottak az emberi élet minden részére.
Mindazonáltal a teljes megszentelődés hittétele nem jelenti azt,
hogy már ebben az életben eljuthatunk lelki fejlődésünkben addig
a pontig, ahonnan már szükségtelen lenne tovább lépni a
megszentelteknek. Ez így van a bűnnel is. A teljes romlottság nem
jelenti azt, hogy a megváltatlan emberek annyira gonoszok, amennyire
legrosszabb esetben lehetnének.
Az igazán szent életet Krisztus
kézjegye és pecsétje jelzi. „Aki pedig minket veletek együtt
Krisztusban megerősít és felken, Isten az. Ő pecsétjével el is
jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe“ (2
Korinthus 1,21-22). Erre adott válaszként mindenekelőtt közeli
közösséget keresünk Istennel, s ezt a közösséget nyitottság
és engedelmesség jelzi. Ebből a kapcsolatból – mialatt egyre
inkább hasonlítani kezdünk Krisztushoz s így részesülünk
szentségéből – születik meg a Krisztushoz hasonulás gyümölcse.
Ez a közösség összhangban van
legmélyebb vágyunkkal és kívánságunkkal. Pál ezt így írja
le: „Krisztus él bennem” (Galata 2,20). Saját életünkben
tapasztaljuk a megfeszített és feltámadt Krisztus jelenlétét.
Ha benne és általa élünk, akkor
Krisztus jelenléte megváltoztat minket. A magunkról alkotott kép
is lassacskán átalakul. Megnyugszunk Isten szeretetének,
kegyelmének és elfogadásának tudatában, és emiatt megtanuljuk
elfogadni magunkat.
Miközben követjük Jézust – aki
azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet –,
érezzük az elhívást arra, hogy Krisztus nevében szolgáljuk az
embereket. Kapcsolatokat építünk az elveszettekkel, a
bántalmazottakkal, az erőtlenekkel és azokkal, akikről mindenki
megfeledkezett. Meglátjuk bennük Krisztust. Valami arra indít,
hogy az igazságot és a jogosságot keressük, és Krisztus nevében
helyrehozzuk az elrontott dolgokat, jogtalanságokat.
A szent élet egyben megszentelt élet
is. Jézust sugározzuk magunk köré, és ez Isten kegyelmének
nyílt és jól látható jele. Ez a beteljesedett emberi élet olyan
élet, amely mély közösségben él Istennel, és a másokért való
szolgálatban megfeledkezik önmagáról. Élet, amely várja
megdicsőülésünkkor bekövetkező végső megszentelődését,
amikor az örökkévalóság áttöri az idő korlátait, és Isten
lesz minden mindenekben.
János
15,1-7; Galata 5,16-25; Efezus 4,13-15; 1 Thesszalonika 3,11-13; 2
Péter 3,18; 1 János 3,1-3, 18-20
(Részlet:
AZ ÜDVÖSSÉG TÖRTÉNETE, Az Üdvhadsereg alaptanításai - című
könyvből, Az Üdvhadsereg Nemzetközi Főhadiszállása London,
Anglia A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Salvation
Story Salvationist Handbook of Doctrine)