2016. szeptember 12., hétfő

Megszentelődés az Üdvhadsereg tanításában



Az „Életre szóló” feladat


A szent élet pillanatnyi változásból és hosszú folyamatból egyaránt áll. Életünk egy pontján drámai változás áll be, és a Megszentelődés onnantól válik egész földi utunkon átívelő folyamattá. Másképpen fogalmazva: jelenleg annak folyamatában élünk, hogy azzá váljunk, akivé Krisztusban lettünk. A szent életre mindenkor rányomja bélyegét a „már igen, de még nem” valósága. Már megszentelődtünk, de mégsem vagyunk – minden bűn nélkül– tökéletesek.

A Szentlélek általi Megszentelődés az egész és teljes személyiségre kiterjed úgy, hogy életünk egy területe sem marad érintetlen, hasonlóan ahhoz, ahogyan a bűn hatásai is eljutottak az emberi élet minden részére. Mindazonáltal a teljes megszentelődés hittétele nem jelenti azt, hogy már ebben az életben eljuthatunk lelki fejlődésünkben addig a pontig, ahonnan már szükségtelen lenne tovább lépni a megszentelteknek. Ez így van a bűnnel is. A teljes romlottság nem jelenti azt, hogy a megváltatlan emberek annyira gonoszok, amennyire legrosszabb esetben lehetnének.

Az igazán szent életet Krisztus kézjegye és pecsétje jelzi. „Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. Ő pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe“ (2 Korinthus 1,21-22). Erre adott válaszként mindenekelőtt közeli közösséget keresünk Istennel, s ezt a közösséget nyitottság és engedelmesség jelzi. Ebből a kapcsolatból – mialatt egyre inkább hasonlítani kezdünk Krisztushoz s így részesülünk szentségéből – születik meg a Krisztushoz hasonulás gyümölcse.

Ez a közösség összhangban van legmélyebb vágyunkkal és kívánságunkkal. Pál ezt így írja le: „Krisztus él bennem” (Galata 2,20). Saját életünkben tapasztaljuk a megfeszített és feltámadt Krisztus jelenlétét.

Ha benne és általa élünk, akkor Krisztus jelenléte megváltoztat minket. A magunkról alkotott kép is lassacskán átalakul. Megnyugszunk Isten szeretetének, kegyelmének és elfogadásának tudatában, és emiatt megtanuljuk elfogadni magunkat.

Miközben követjük Jézust – aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet –, érezzük az elhívást arra, hogy Krisztus nevében szolgáljuk az embereket. Kapcsolatokat építünk az elveszettekkel, a bántalmazottakkal, az erőtlenekkel és azokkal, akikről mindenki megfeledkezett. Meglátjuk bennük Krisztust. Valami arra indít, hogy az igazságot és a jogosságot keressük, és Krisztus nevében helyrehozzuk az elrontott dolgokat, jogtalanságokat.

A szent élet egyben megszentelt élet is. Jézust sugározzuk magunk köré, és ez Isten kegyelmének nyílt és jól látható jele. Ez a beteljesedett emberi élet olyan élet, amely mély közösségben él Istennel, és a másokért való szolgálatban megfeledkezik önmagáról. Élet, amely várja megdicsőülésünkkor bekövetkező végső megszentelődését, amikor az örökkévalóság áttöri az idő korlátait, és Isten lesz minden mindenekben.

János 15,1-7; Galata 5,16-25; Efezus 4,13-15; 1 Thesszalonika 3,11-13; 2 Péter 3,18; 1 János 3,1-3, 18-20


(Részlet: AZ ÜDVÖSSÉG TÖRTÉNETE, Az Üdvhadsereg alaptanításai - című könyvből, Az Üdvhadsereg Nemzetközi Főhadiszállása London, Anglia A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Salvation Story Salvationist Handbook of Doctrine)