Ünnepeljük a feltámadt Krisztus dicsőségét !

Ünnepeljük a feltámadt Krisztus dicsőségét !

Világszerte húsvét reggelén összegyűl sok keresztény reggeli istentiszteleteken és hangosan hirdeti, hogy „Krisztus Feltámadott!”.

Mily nagy jelentőségű ünnep Húsvét mindnyájunknak. Azzal, hogy Isten feltámasztotta Krisztust megtörte a bűn erejét és minket szabaddá tett. Isten Krisztus feltámasztásával megalapozta az örök élet reménységét mindannyiunknak.

Robi én Bill Wolaver „Tedd imádatát Fenségessé” c. énekének refrénje ezt mondja: „Kiálts, az Úrhoz örömmel teljes föld, énekelj dicséretet szent nevének. Mondd hangosan csodálatos érdemeit, hirdesd igazságát. Dicsőség, tisztesség és áldás és erő legyen az Úrnak, tegyük imádatát dicsőségessé.”

Ahogy ünnepeljük a feltámadt Krisztus dicsőségét, szívünk telve van dicsőítéssel, új betekintést nyerünk Isten örök céljának szabadulás tevének megértésében a világ számára.

Sok ember számára a vallás nem más mint filozófia, valami amit csak különleges alkalmakkor vagy egy adott környezetben teszünk, sajnos nincs hatással arra, ahogy élünk és cselekszünk. Sajnos, könnyedén szem elől téveszthetjük, az életet megváltoztató húsvéti üzenetet. Ez nem egy filozófia vagy vallás, hanem személyes kapcsolat Istennel, amelyet Jézus kereszten való áldozata tette lehetővé.

Pál a Kolossébeliekhez ezt írja: 
„Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafenn valókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.”

Kapcsolatunk Krisztussal és az Ő életével bennünk lehetővé teszi, hogy más nézőpontból szemléljük meg dolgokat. Krisztus került életünk középpontjára. Ez sokkal többet jelent, mint rituálékat figyelni vagy lelki tudományokat. A világi dolgokat más szempontokból szemléljük, és ez alapjában megváltoztatja a gondolkodásunkat és cselekedeteinket.

Itt, Pál a hétköznapi dolgokkal foglalkozik, leírja, hogy hogyan éljenek azok a férfiak és nők, akik megtértek Istenhez. Ahogyan a lelki szemeink megnyíltak, egyre mélyebben értjük meg Isten örök céljait és a hiten keresztül igazán meg tudjuk tapasztalni a dicsőséget a sötétségen és a kétségbeesésen túl.
A hit tekintetén keresztül értjük meg mélyebben Isten megváltó tervét, ahogyan azt az evangélium írja: ’Isten annyira szerette a világot, hogy odaadta az egyetlen fiát érte, hogy aki hisz benne nem vesz el, de örökké él. Nem azért küldte Isten a fiát erre a világra, hogy kárhozatra ítélje, hanem hogy megmentse általa. Aki hisz benne nem kárhozik el, de aki nem hisz benne már el is kárhozott, mert nem hitt Isten nevében, s az egyetlen fiában’.

 Sajnos ebben a világban megtapasztalunk bánatot, a hit elvesztését, s kétségbeesést. Bár ez nem lenne szabad, hogy keresztényi norma legyen.
Néha mi is, mint Mária, rossz irányba tekintünk: ’Az Angyal mondta neki: „Miért keresed az élőt a halottak között?”’

 Nem keressük-e néha az Urat ott, ahol nincsen? Mi mindannyian tudjuk, hogy milyen, ha a törődés és az aggodalom miatt leterheltek és nyomasztottak vagyunk, s nem mindig érezzük, hogy Jézus velünk van!
 Mi vagyunk, vagy nekünk kellene lennünk azoknak, akik hirdetik a megváltás evangéliumát Mi magunk vagyunk a Megváltottak, az emberek, akik megtapasztalták a feltámadott Krisztussal való személyes találkozás az életet adó változást. Emberek akik megtapasztalják erejét és jelenlétét a feltámadott Krisztusnak az életünkben!

Egy győztes csapat tagjai vagyunk! Hiszed ? Arra vagyunk elhívva, hogy a győzelem emberei legyünk, nem a kétségbeesésé. Krisztus halála a kereszten és a feltámadása az első Húsvét reggelen megtörte, egyszer s mindörökké, a bűn hatalmát és uralkodását. Krisztus halála megtörte a halál és a sötétség láncát.

 Ez ma is igaz, nem számít, hogy mit látunk és tapasztalunk a világban. Arra vagyunk elhívva, hogy megtapasztaljuk magunknak a Feltámadás erejét és győzelmét a mindennapi életünkben.
 Emeljük hát fel a fejünket és éljünk úgy, mint akik nap, mint nap megtapasztalják a győzelmet, melyet a Kálvárián kaptunk.

André Cox tábornok
az Üdvhadsereg világvezetője

A Tábornok angol nyelvű üzenete itt meghallgatható:

Nincs senkiben nagyobb szeretet...

"Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket."

Jézus áldozatosan és önzetlenül szeretett, az életét adta úgy szeretett…

Hogy szeret még Jézus minket? Ahogy az Atya szereti őt.
Gondoljunk bele, hogy ki szeret kit? Az Atya, aki maga a tökéletesség és végtelen szeretet.
Kit? A Fiút, aki nem csak az ő Fia, de maga a tökéletesen engedelmeskedő, tökéletesen szent, és tökéletesen jót cselekvő gyermek, akiben megvan minden, de minden, amit szeretni lehet és érdemes. Bennünk nincs! Mi sok esetben csak az Isten bosszantását és elszomorítását tudjuk. És Isten mégis, ennek ellenére is szeret? Igen, és nem is akárhogy.
Az Úr Jézusért.

Minden emberben van a szeretetnek valamilyen szikrája. Csak azért mert ember, mert őt az Isten teremtette. Persze a bűn ezt tönkreteheti, elnyomhatja, Isten kegyelme helyreállíthatja és felerősítheti. De ott van. Senki nem tagadhatja le a származását. Az emberi faj eredete: a Teremtő Isten. Aki maga a szeretet.

A szeretetnek alapvetően mégis két fajtáját különböztetjük meg. A feltételeset és a feltétel nélkülit.
A feltételes szeretet a világ egyik legkegyetlenebb dolga. Nincs attól kegyetlenebb kijelentés: hogy mondhatod nekem, hogy szeretsz, ha nem teszed meg ezt meg azt…

Isten szeretete nem feltételhez kötött.Nincs feltétel.
Isten nem az emberre néz, nem a teljesítményre néz, az érdemeinkre meg főleg nem néz, mert Isten előtt ez egy nem létező fogalom, hogy emberi érdem.
Isten szeret és pont. Nincs feltétel.

Jézus feltétel nélkül szeret, és ez abban látszik meg, hogy az életét adja értünk.
A szeretetnek egy nagyon nagy foka, amikor valaki a barátjáért odaadja az életét. Előfordulhat ilyen egy csatában, egy gyors döntés esetén, hogy valaki az életét adja a barátjáért.
Jézus viszont nem csak a barátaiért, hanem egyenesen az ellenségeiért is odaadta önmagát. Mert mi Isten ellenségei voltunk, míg a bűneinket meg nem bántuk, és Jézus kegyelme által Istennel meg nem békültünk.
Jézusban nem volt semmilyen feltétel,hisz mire tudott volna tekinteni? Minden jócselekedetünk Isten előtt, mint valami koszos büdös ruha, abban előtte meg nem állhat senki.
Csak a Jézus érdemeinek patyolat fehér menyegzői ruhájában.
Ezért kérünk minden embert, hogy ne reménykedjen a saját jócselekedeteiben. Mert Isten előtt csak Jézus érdemei számítanak. Jézus életét adta értünk.
Ő volt az a legdrágább barát, aki az emberiség legnagyobb csatájában, a Golgotai kereszten, győzelmet aratott, de ez a győzelem az ő életébe került.

Közeledjünk hozzá és fogadjuk el szeretetét, mellyel áldozatán keresztül felment saját bűneink súlya alól, legyünk szabadok általa és vele.
Aki még nem tette meg, hívja őt segítségül teljes szívből és engedje,hogy minden lánca lehulljon.
Legyen Jézus ÚR mindenki szívében !

 „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; az pedig tudjátok, hogy embergyilkosnak, nincs örök élete. Abból ismerjük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.”
1 János 3, 14-17


Részletek forrása: https://evrefberegujfalu.wordpress.com/2015/04/11/urnapi-igehirdetes-nincsen-senkiben-nagyobb-szeretet-annal/

A nagyhét eseményei : A templom megtisztítása

Ahogy közeledünk húsvéthoz, úgy közelednek hozzánk a húsvéti történetek is, mindaz, ami Jézus áldozata előtt történt. Kár lenne elkerülni ezeket az eseményeket, hiszen mindegyik hordoz olyan üzenetet, ami meghallásának éppen most van az ideje. Mindenképpen ezek közé tartozik a templom megtisztításának története. Biztos ugyan, hogy Jézusnak az volt a szívén, hogy a jeruzsálemi szentély megtisztuljon és betölthesse feladatát, vagyis az, hogy ott áhítattal lehessen imádkozni, de azt a szentélyt már lerombolták, és mi tudjuk, hogy immár minden egyes ember szíve Isten temploma, amit éppen úgy meg kell tisztítani, mint a jeruzsálemi templomot.

Gondolkodjunk együtt ezért most arról, hogy a mi lelkünk, valójában az emberi lélek a templom, és kérdezzük meg, vajon megteremhet-e abban az áhítatos és igaz imádság. Jézus kiűzi a jeruzsálemi szentélyből a méltatlan vendégeket, és elég gyakran pontosan erre van szükséges a mi szívünknek is, mert amíg ott más vendégek vannak, addig ő hallgat.
Mindnyájan jól ismerjük azt a süket csöndet, amikor nem szól Jézus. Pedig kérdezzük őt és szívesen hallgatnánk is. De ő valóban mindig hallgat ott, ahol – az ő helyén – méltatlan vendégek hangoskodhatnak. A mi lelkünk igazából nem a vágyainké és nem a félelmeinké, hanem az ő otthona. És élhetünk mi külsőleg akár nagyon is mozgalmas életet, történhet sok minden, ha odabent süket csönd van és ő hallgat.

Mi hiányzik ilyenkor a szívünkből?
Nem tudunk kisebbet mondani, mint amit a Biblia is mond, ti. azt, hogy ilyenkor az Egy hiányzik.
Ő, akiről ezt olvassuk Mózesnél, hogy „Halld Izráel! Az Úr a mi Istenünk egy Úr!” (V. Móz. 6,4)
Igen, ő hiányzik, az Egy, a végleges és teljes valóság, akit nem pótolhat a Sok. Nem pótolja a sok élmény, nem pótolja a sok siker, nem pótolja a sok gond sem, mert a mi szívünk arra van teremtve, hogy ott ő maga, az Egy lakozzék. És Márta hiába törekszik sok jóra, és hiába aggasztja sok minden, ha éppen az Egy hiányzik a szívéből.
Isten az Egy, és a világ minden létező kincsével együtt is csupán csak a Sok. Ezt a leckét pedig kevesen tanulják meg, néha egy hosszú életen át is, hogy az Egy több mint a Sok.
Pedig így áll a dolog.
Jézus pontosan tudja ezt, és ezért mondja a kalmároknak: Vigyétek ezeket innen. Ezt a dolgot megkerülni pedig sajnos nem lehet, vagyis bizonyos dolgoknak a szent helyről, a szívünk fő helyéről való kivitelét. Vigyétek el onnan a túlzott ambícióitokat, hogy az egész világot is meg akarjátok nyerni. Azt egyébként amúgy sem lehet, de amíg azt hiszitek, hogy majd az boldogít, amit a fejetekbe vettetek, addig Jézus biztosan nem szól hozzátok.
Vigyétek el onnan a rettegéseiteket is.
Egyik ember az éhhaláltól, másik a betegségtől, harmadik a 2016-ra jósoltaktól retteg – és amíg ezek a félelmek uralkodnak, nem csoda, hogy valójában süket csönd van a szívünkben. Jézus nem szól hozzánk, mert mi éppen más vendégeket hívtunk be az ő tulajdon otthonába, és most éppen rájuk hallgatunk.

Ővele magával pedig talán éppen kalmárkodunk, ami azt jelenti, hogy jogtalan előnyökre kívánunk szert tenni. Amíg az ember imádkozik, de az imájából még hiányzik, hogy „mindazáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”, addig még az imádságunk is csak kalmárkodás. Az ilyen önző, csak magunkért mondott imádságot is el kell onnan vinni.

Ma Jézus mondja ezt nekünk: Vigyétek ezeket innen.
Pedig azok, amikről szó volt áldozati állatok voltak, vagyis szent szándékkal kerültek oda, csak aztán a nyerészkedés szellemét otthonosították meg ott, ahol az áldozatnak lett volna a helye. Azért kell elvinni őket onnan, mert az áldozat az áldozat kell maradjon, éspedig minden számítás és minden nyerészkedés nélkül.
Hogy közülünk kinek pontosan mire is vonatkozik a jézusi szó, hogy „vigyétek el ezeket innen”, azt mindenki maga tudja a legjobban. Egy biztos, hogy a helyet meg kell teremteni a szívünkben, mert amíg a Sok vonzásában élünk, addig onnan az Egy biztosan visszahúzódik. A lélekben rendre van szükség, a lélekből talán sok mindent el kell vinni, ki kell takarítani, hogy ott az Egy, akit Jézus képvisel, megjelenhessen.

Csak ezek után szólal meg, és vajon mit mond? Magát közli a Fiú, éspedig pontosan úgy, ahogyan az Atya közölte vele ő magát. „Aki engem látott, látta az Atyát” – ez azt jelenti, hogy Isten mindent rábízott Jézusra, ami az ember üdvösségéhez szükséges, kijelentette magát neki, és ezért ő is kijelentheti nekünk Istent. Nem is adott nekünk senki mást az ég alatt, akinek révén mi őt olyan pontosan megismerhetnénk, mint Fia által.
Jézusban az Egy közli magát velünk, vagyis az, aki egy az Atyával, és egy akar lenni velünk is.

Amikor a szívünk szentélyében övé lesz a fő hely, akkor a lélek egyszerre csak hatalmas lesz.
Uralkodni kezdünk Jézussal együtt, vagyis elveszti felettünk a hatalmát a félelem, a vágy, a bosszúság és minden, ami egyébként uralkodni szokott a szívünkön.

Az ember csodálkozva tapasztalja, hogy sorra meghódol előtte mindaz, ami addig uralkodott rajta.

Bosszantotta a világ hitványsága?
Egykedvű szánakozással fogja nézni ezen túl. Nincs többé hatalma fölötte.

Kétségbeesetten igyekezett elnyerni mások tetszését?
Tudomásul veszi, hogy ők is csak emberek, és nem is olyan fontos a véleményük.

Amikor végre azé a szó, akié az otthon, vagyis elvittek a lélekből már mindent, aminek nincsen ott a helye, akkor a Jézus szava azonnal új teremtésbe fog.
Ahogyan az Atya a világot is ő általa teremtette, úgy bennünk is teremteni kezd, éspedig olyasmit, ami addig nem volt ott, az új embert.

Megjelenik a türelem abban, aki addig türelmetlen volt.

Megjelenik a szorgalom ott, ahol addig tunyaság uralkodott.
Ahol eddig eget verő ambíciók nyomorították a lelket, és mindig hajszolt volt az élet, ott megjelenik a békés szemlélődni tudás. Éspedig azért, mert az Ige közölte velünk magát, az a Jézus, aki az Atyával egy. És ettől a mi töredezett életünk is elkezd egységessé válni. Egyetlen alapja marad, egyetlen igazán komoly távlati célja és egyetlen értelme. Mert a lélek rálelt az Egyre.

Ez pedig zavartalan és végleges békét hoz az ember szívébe.
Megszűnnek a kételyek, nem fontos többé annyira, ami eddig felette izgatott, és megszűnnek a félelmek is. Nem kell vádolnia senkit ahhoz, hogy jól érezze magát, nem kell hadakoznia senkivel, hogy hősnek álmodhassa a lényét, mert immár belülről erős. Rendíthetetlen nyugalom tölti el az embert, és innét kezdve teszi a dolgát csendben és szeretettel. Nincs szükség látványos győzelmekre, nem fontos többé a presztízs, még a mások elismerő bólogatása sem, mert minden a helyén van. Az ember elérte belső békéjét, amit senki és semmi meg nem rendíthet többé.

Még a legfontosabb is megtörténik, vagyis az, hogy az ember önmagával is harmóniára jut.
A templom megtisztítása arról szól, hogy Jézus ki tud űzni a szent helyről minden hátráltatást. Ma is ő mondta ezeket az igéket: vigyétek el innét ezeket, és mi pontosan tudjuk egyen-egyenként, mire is gondol vajon velünk kapcsolatban.

Legyen hát üres és tiszta az a szent hely, hogy ott az ő szava éppen úgy megszólalhasson, mint a mi valóban őszinte imádságunk. Így és csak így tud ő újra eggyé tenni minket önmagunkkal, és azzal az önmagával, aki maga is az Egy. Így legyen!


Forrás:  http://ptothbela.com/a-templom-megtisztitasa/

Hozsánna, virágvasárnapi gondolatok

Bizonyára sokan ismerik a virágvasárnapi történetet. Azt is, amit az előbb felolvastam, illetve annak a folytatását is, amelyet az evangélisták leírnak, hogy Jézus Krisztus hogyan vonult be Jeruzsálembe, hogyan küldte el tanítványait: menjetek a szomszéd faluba, oldjátok el a szamárcsikót, és ha a gazdája megkérdi, hova viszitek? - ennyit mondjatok: az Úrnak van rá szüksége.
A tanítványok a szamárra terítik felsőruhájukat, felültetik rá Jézust.

Jézus, amikor a várost meglátja, akkor sírva fakad, bizonyára annak lelkiállapotát nemcsak látva, hanem ismerve is.

Aztán tudunk arról, hogy a hozsannázó tömeg pálmaágakat szabdal Jézus elé, és leteríti a felsőruháját, ezen lépkedjen a szamár. Tudjuk, hogy ezen a napon történt a templomtisztítás, amikor Jézus bemegy a temploma és elmondja: az én Atyám háza imádság háza, ti pedig azt rablók barlangjává tettétek. Jézus vissza akarja állítani azt a rendet, amit Isten adott, hogy az Ő házát csak arra használják, amire azt adta.
Amikor elolvastam a virágvasárnapi történetet, kértem az Urat, hogy könyörüljön meg rajtam is, meg a gyülekezeten is. Hiszen az évek során a testvérek sokat hallottak már a virágvasárnapi történetről.

Hiszem, hogy Isten Lelke adta nekünk most ezt az egyetlen mondatot, annak is csak az egyik felét, amely így hangzik: "tovább haladt Jeruzsálem felé".
Így kezdődik a virágvasárnapi történet, hogy miután ezeket elmondta Jézus, tovább haladt Jeruzsálem felé.
Jó, hogy nekünk olyan Jézusunk van, aki nemcsak beszélt, ("miután ezeket elmondta"), hanem tett is valamit, nem is akármit, hiszen "tovább haladt Jeruzsálem felé."
Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyvet nem régen olvastuk, és az első részben szintén Lukács írt mondja: az első könyvben már írtam neked arról, amit Jézus tanított és tett. Lukácsnál úgy látszik különösen is fontos lett, hogy Jézus Krisztus tanított és tett. És virágvasárnap, "amikor ezeket elmondta, tovább haladt Jeruzsálem felé."

Ha belenézünk az Isten igéjébe, látjuk, mennyi mindent elmondott Jézus. Hálásak lehetünk azért is, amit elmondott, az Ő munkálkodása idejében a tanítványoknak, érdeklődőknek, ellenségnek, az utcán vagy a hajóban ülve, vagy a zsinagógában.

Beírta talán a szívedbe sok olyan igéjét, amit elmondott, amikor megállt valakinek az élete mellett. Amikor megállt egy reménytelen helyzetben, és azt mondja: Lázár, jöjj ki! Amikor azt mondja: leányka, néked mondom: kelj fel! Mennyi mindent elmondott az Isten országáról, hogy milyen az, annyi felől megközelítve a példázatokban, hasonló az Isten országa...
Olyan jó, hogy nekünk nemcsak olyan Jézusunk van, aki beszélt az Isten országáról, hanem aki azt mondta nekünk: én meg is nyitom számodra az Isten országát. Ő nemcsak hírt hozott onnan, nemcsak elmondta, milyen, hanem azt mondta: a tied lehet. Neked adom, neked készítem. Jézus szólt és tett. Nemcsak tanított, hanem tovább haladt Jeruzsálem felé. Azon az úton, amelyen ott áll majd a Gecsemáné kert. Amelyen ott magaslik a Golgota és a Golgota keresztje. Amely út végén ott van a nyitott sír, hiszen nem hagyja Istenünk, hogy az Ő Szentje rothadást lásson. Jézus feltámadt!
Valahol olvastam egy történetet. Arról szólt, hogy egy európai család kiküldetésbe ment egy szegény afrikai országba. A család két fia ott összebarátkozott egy kis néger gyermekkel. Egy alkalommal, amikor az iskolából mentek haza hárman, arról beszélgettek: milyen a csokoládé. A néger gyermek még soha nem evett csokoládét. Kérdezi: milyen a csokoládé? Olyan, mint a rizs? Á, nem. Olyan, mint a banán? Nem, nem olyan. És elmondják: ilyen meg olyan. És az egyik gyerek kapcsol, benyúl a táskájába, elővette a csokoládét, adott egy darabot neki: ilyen.

Amikor ezt a történetet elolvastam, arra gondoltam, hogy nekünk olyan Jézusunk van, aki nemcsak beszél: milyen a csokoládé, hogy van mennyország, hogy újjá lehet születni, hogy meg lehet térni, hogy lehet tisztán élni, hogy szentségben élhetünk, hanem azt mondja: adom neked, kínálom neked. Itt van, tessék! A tied lehet úgy, ahogy van, az egész. Megnyitom előtted a mennyország kapuját, beléphetsz oda.
Nekünk olyan Jézusunk van, aki nemcsak tanított, nemcsak szép dolgokat mondott, nemcsak Hegyi beszédet mondott: boldog, az aki... hanem aki haladt Jeruzsálem felé. Tovább haladt Jeruzsálem felé.

Azt is írhatta volna Lukács, hogy amikor ezeket elmondta, elindult Jeruzsálem felé, mert eljött az az óra, amikor neki mennie kellett Jeruzsálem felé, Jeruzsálembe, aztán majd a városon kívülre, hogy ott a Golgotán életét adja váltságul sokakért. Lukács nem ezt írja, hanem azt: tovább haladt Jeruzsálem felé.

Ennek az értelme számunkra az, hogy nekünk olyan Jézusunk van, aki egész földi életében Jeruzsálem felé haladt, nemcsak elindult, tovább haladt. Azért jött erre a földre, hogy Jeruzsálembe menjen. Azért jött el gyermeki, emberi testben, azért született asszonytól, azért lett emberré Isten, az Isten igéje azért lett testté, hogy lábai legyenek, hol haladni tudjon Jeruzsálem felé. Az Ő egész élete Jeruzsálem felé való menetelés volt.

Tudjuk, hogy Jézus nemcsak a Gecsemáné kertben szenvedett, Jézus egész élete szenvedés volt. És jó, ha ezt komolyan vesszük, hogy nemcsak elindult Jeruzsálem felé most, hanem tovább haladt Jeruzsálem felé. Mert egész életében Ő arra felé ment.

Lehet, hogy időzött Samáriában, hogy egy asszonynak elmondja, milyen az élő víz. Lehet, hogy ment Nain városába, hogy egy édesanyának visszaadja a gyermekét. Lehet, hogy elment Bethániába, mert valaki elaludt, és elment, hogy felköltse. De Ő végig, egész életében, egész földi léte alatt Jeruzsálem felé haladt. A Golgota felé haladt, a kereszt felé haladt.

Azt is jelenti ez, hogy "tovább haladt Jeruzsálem felé", hogy úgy haladt tovább: tudta mi vár rá.
Mi, ha valahova elindulunk, nem tudjuk, mi vár ránk. Valaki szép tervekkel elindulhat valahova. "Ma vagy holnap elmegyünk ebbe vagy abba a városba". Egy család kirándulni akart. Tervezték a nyaralást. Összepakoltak. Az édesapa elkezdte vinni a csomagokat a gépkocsihoz, és ott hirtelen egy szorítás, összeesett, meghalt. Nem tudták, hogy az a nap mit hoz.

Lehetnek szép terveink, vágyaink, elindulhatunk ide vagy oda, nem tudjuk, hogy az mit fog hozni. Készülünk valahova, akár egy látogatásra, de nem tudjuk, hogy ott hogyan fogadnak bennünket, hogy mi lesz ott. Jézus úgy haladt Jeruzsálem felé, hogy pontosan tudta, sőt el is mondta. Emlékszünk, hogyan mondta el? "Az Emberfiának Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, írástudóktól, főpapoktól, (olyanoktól, akiktől nem is várná az ember, akik ismerik az Írást) - és meg kell öletnie".

Jézus Krisztus úgy ment Jeruzsálembe, hogy pontosan és világosan tudta, hogy mi fog történni vele, hogy ott mi vár rá. Éppen ezért mondhatjuk: Jézus tudatosan ment Jeruzsálem felé. Nem azt mondta: éppen ez a legközelebbi város, most menjünk oda, mert ott van valami szükség ránk, hanem Jézus Krisztus tudatosan - úgy, ahogy tudatosan vállalta ezt a földi létet, és a megváltás csodáját - haladt Jeruzsálem felé. Azért, hogy beteljesedjen az Írás.
Legyen áldott Isten, amikor visszanézzük: mi is az az Írás, aminek be kellett teljesednie? Ez az, amiről a Heidelbergi Káténk is olyan szépen ír. Az evangéliumról. Az örömüzenetről. A jó hírről. Az az ígéret teljesedett be, amit Isten az Éden-kertben adott először a bűnbe esett embernek. A tőle elszakadt és kárhozatban levő embernek. Egy reménységet, fénysugarat, hogy majd "az asszony magva a kígyó fejére fog taposni". Amit aztán a próféták által hirdettetett. A törvény és szertartások által kiábrázolt, amit Ézsaiás így prófétált: mint juh vitetik a mészárszékre, és mint bárány az ő nyírói előtt néma.

Amiről prófétált Zakariás: örülj nagyon Sión leánya, mert minden okod megvan az örömre. Mert neked ez a bevonulás, hogy a te Királyod bevonul Jeruzsálembe, örömöt akar hozni, nem szomorúságot. Neked megoldást akar hozni, megváltást akar adni. Örülj nagyon és légy boldog!

Itt kezd beteljesedni tehát, amit Isten ígért. Azért halad Jeruzsálem felé, hogy beteljesedjen az Írás.
És mit jelent, hogy "tovább haladt Jeruzsálem felé"? Azt is jelenti, hogy nem lehetett Őt erről az útról letéríteni. Jézus tovább haladt Jeruzsálem felé. Sokan akarták eltántorítani, sokan akarták megakadályozni, hogy csak ez meg ne történjen. Ezért volt a gyermekgyilkosság is Betlehemben.
Heródes halálra keresi a gyermeket, mert ezt nem akarja, hogy majd hirdettessék az egész világon, hogy tovább haladt Jeruzsálem felé, hogy nagypénteken énekelhessük: "Áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett. Áldássá lesz ott az átok, megbékéltet a kereszt."

Maga Péter is elmondja az ő nagy hitvallását, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia - és utána mit olvasunk? Amikor Jézus elmondja, mi fog történni, Péter azt mondja? "Mentsen, Uram, nem eshetik ez meg veled." Hányan akarták letéríteni és eltéríteni Jézust, hányan gondoltak mást felőle, de olyan jó, hogy Jézus tovább haladt Jeruzsálem felé, mert annak kellett teljesedni, nem annak, amit az ember elgondolt felőle. Tovább haladt Jeruzsálem felé azért, mert szeretett.

És amikor nagycsütörtök este már-már megtorpan a mi Urunk, és azt mondja: Atyám, ha lehetséges, múljék el ez a keserű pohár, de akkor is tovább haladt Jeruzsálem felé. És azt mondja a tanítványoknak: keljetek fel, menjünk tovább. Jön Júdás, jön a csapat, jönnek az elfogó legények és katonák, de Ő tovább haladt a Golgota felé, a szenvedés útján.

Miért ment Jézus Jeruzsálem felé? Azért, mert megszánt bennünket. Azért, ment Jeruzsálem felé, a halál felé, hogy te az élet felé mehess. Megszánt bennünket, akik annyi felé mentünk, akik annyi felé futottunk, szaladtunk. Ő azért ment Jeruzsálem felé, hogy olyan népet gyűjtsön magának, amelyik az Isten felé megy, amelyik az Atya felé megy. Olyan népet gyűjtsön össze a világ kezdetétől fogva annak végéig, igéje és Szentlelke által az igaz hit egységében, akik az élet felé mennek, akik a menny felé mennek. Mert nekünk arra kell mennünk, de az ember nem arra megy. Olyan sok ember a halál, felé megy, a kárhozat felé megy, a pusztulás felé megy, a testi és lelki pusztulás felé. Olyan sok ember megy a semmi felé, a reménytelenség felé, a gondok felé.
A te Megváltód elindult Jeruzsálem felé, hogy te az élet felé menj, te a békesség felé menj, te a menny felé menj. Azt énekeljük: a menny felé sietni, nem állva meg pihenni a boldog cél előtt. Testvérek, menjünk bátran! Nekünk a menny felé kellene sietni, de nem afelé megyünk. A halál felé sietünk. Ó mennyi ember siet valami felé.
Jó lenne a virágvasárnap evangéliumát, örömüzenetét meghallani: a te Jézusod Jeruzsálem felé sietett, ahol tudta, hogy mi vár rá, és mi fog bekövetkezni. És a mi Megváltónk ezen az ünnepen Jeruzsálem felé önként megy. Ez is olyan nagy üzenete az igének. Erre Őt senki nem kényszerítette, Ő önként vállalta.

Akkor nagyon sokan mentek az ünnepre ott Jeruzsálembe, és tudták, a húsvét ünnepe következik, és Isten rendelkezése szerint meg kell enni a páskabárányt. Sokan vitték az áldozatot, sok bárányt vittek akkor fel Jeruzsálembe a bűnért való engesztelésül. Hány báránynak kellett mennie! Jézus Krisztus, az Isten Báránya megy Jeruzsálem felé. Neki azért kellett mennie, mert Ő vállalta, senki nem kényszerítette rá.

Nem mondták a papok, az írástudók, a vének: Jézus, alig várjuk, hogy beteljesedjen a prófécia, hogy megtörténjen az, ami meg van írva. Ő önként ment a Golgota felé, önként ment Jeruzsálembe. Legyen áldott, hogy a mi Urunk tovább haladt Jeruzsálem felé, hogy nekünk utat készítsen a mennyországba, a mennyei hazába.
A Jelenések könyvéből többször elmondtam már azt az igét, amikor ott áll a fehér ruhás sereg, és megkérdik: kik ezek, honnan jöttek? Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból - hangzik a válasz -, de megmosták ruhájukat és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért állnak az Isten trónja előtt. Ennek feltételét itt kezdi a mi Urunk Jézus megteremteni. Tovább haladt Jeruzsálem felé, hogy te és én ott állhassunk üdvbe öltözötten, és zengjünk Mózes és a Bárány énekét, a hozsannát, a halleluját és a dicséretet.

A te Jézusod ez a Jézus, aki ment Jeruzsálem felé, Luther állítólag virágvasárnap mindig ezt az igét olvasta fel, hogy "íme, jön néked a te királyod..." és hozzátette és ezzel kezdte: a te királyod-e ez a Király?

Hadd fejezzem be ezzel, hogy megkérdem: a te Jézusod-e ez a Jézus? A te megváltód-e ez a Megváltó? A te urad-e ez az Úr, aki tovább haladt Jeruzsálem felé az ítéletre, a keresztre, helyetted, miattad, éretted. Boldog vagy, ha ezért tudod Őt dicsérni. Boldog vagy, ha így fogadod Őt. Boldog vagy, ha így élsz vele és így hordozod Őt ebben a világban, hogy más is lássa, más is csodálja, és leborulva áldja.

Forrás:  http://www.refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=2042