Másfél évig laktam fiaimmal a Fény
Házában. Amikor odakerültünk magunk mögött kellett hagynunk
mindent, nem volt szinte semmink.
A családgondozóinktól és az
otthonban levő anyukáktól is rengeteg segítséget kaptunk, így
tudtunk új életet kezdeni. Közösségre találtunk, mellénk
álltak. Ez olyan tapasztalat volt, amelyet már hosszú ideje nem
élhettünk át. Mindannyiunknak nagyon segített az,hogy szép,
tiszta, rendezett, modern új otthonba kerültünk. A
családgondozóink és az ott levő személyzet folyamatosan
figyeltek ránk, minden problémánkra segítettek megoldást
találni, így lassanként újra tudtam szervezni az életünket.
A családgondozók sokat segítettek
iskolát találni és a hivatalos ügyeink intézésében. Amikor
ismét készen álltunk az önállóságra segítettek az
albérletkeresésben is. Az otthonban levő többi édesanyának is
hálás vagyok, támogattak olyan módon, ahogyan egy nagycsaládban
segítjük egymást. A kisebbik fiam szorongó, félénk gyermek, de
a figyelmességnek és törődésnek hála sikerült
megszoknia az új környezetet, feloldódott és bekapcsolódott a
közös programokon ő is. A nagyobbik fiam is gyorsan
beilleszkedett.
Bentlakásunk alatt is jártunk az
Üdvhadsereg Lemberg utcai gyülekezetébe. Bár
átemnetileg,kiköltözésünk után – a bírósági döntés
következtében – a fiaim visszakerültek az apjukhoz, a reményt
nem adtam fel.
Nagyon jó érzés, hogy nem
hagytak magamra a gondjaimmal, és tartozom valahova, van egy
közösség, ahol befogadtak, miután egyedül maradtam. Sokat segít
ez a gyülekezet a hitbeli fejlődésben, és abban, hogy újra
tudjam kezdeni az életem.
Tar Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése