Erőn felül....
Néhány
évvel ezelőtt még aggodalommentes reménnyel néztünk előre. A nyugati demokrácia
rendszere és az önmegvalósítás banki hitelekbe csomagolt álmai mindannyiunk
előtt megcsillogtatták bájaikat. Persze sok-sok jó is történt velünk!
A családokban ezernyi módon jelenik
meg a problémákkal való képtelen vagy nehézkes megküzdés. Bezárkóznak,
bizalmatlanok egymáshoz. Nehezen fogadnak el mástól lelki és életviteli
segítséget.
Természetesen a férfiak is ki vannak
téve ezeknek a hatásoknak, főleg középkor felé közeledve. Az Új Reménység Háza
Férfi Átmeneti Hajléktalan Szálló lakói is honfitársaink. A társadalom is
elismeri, hogy a változó körülmények között igen nagy létjogosultsága van a
szociális munkának és a szeretetszolgálatnak. Kollégáimmal igyekszünk Jézus
Krisztus indulatával lenni a hozzánk betérő bajbajutott férfiak felé…
Azt mondják, hogy sokszor a saját ”szenvedéstörténetünk”
terel a segítő szakma felé. Ez így van. Jézus Krisztus is hozzánk hasonlóvá
lett, kivéve a bűnt. Átérezte, tudta
gondjainkat, örömünket, vívódásainkat. Ezzel még jobban megértett minket és
tudjuk az evangéliumokból, hogy akin tudott személyesen segített.
Természetesen rengeteg elv van, ami
alapján végezzük a feladatainkat, de most a türelemről szeretnék beszélni:
Vannak
férfiak, akik komoly krízis után érkeznek hozzánk a hajléktalan ellátó rendszerbe.
Állandónak vélt munkalehetőségük szűnik meg. Nincs másik állásra lehetőség.
Albérletet nem tudnak finanszírozni. Eddig a maguk módján laktak, most
kényszerből kénytelenek más férfiakkal megosztani életterüket: lakószobát,
zuhanyzót, WC-t, ebédlőt, ételmelegítőt, ebédlőasztalt. A saját
testi-lelki-szellemi vívódásukon túl, még más nehéz sorsú emberek természetét
is el kell viselniük. Az utcáról nem lehet munkába járni. Ebben a bénultságban
a gyász, depresszió, agresszió különböző mértékű formái jelennek meg.
Az egyik ellátottam is így járt. A nyolc
osztály után komótosan töltött el húsz évet egy munkahelyen, majd felmondtak
neki. Végkielégítését hamar felélte. Nem gondolt a holnapra. Teljesen megbénult
lelkileg. Apja kíséretében hozzám került felvételre. Mondhatni kissé
fogyatékosnak tűnt. Flegma, türelmetlen viselkedésével több esetben konfliktust
váltott ki még velem szemben is. Dilemmába jutottam. Hiszen nem kevés
pszichikai terheléssel jár az ilyen ismétlődő konfliktushelyzet. Isten
szeretete győzött bennem. Visszaemlékeztem arra, hogy én is voltam tartós
álláskereső és bizony a depresszió engem sem került el. Minden ilyen
helyreigazító helyzet után jobb lett a kapcsolatunk. Bár a szobatársai között a
rangsort nézve ő volt az utolsó, lassan-lassan az élethelyzet okozta gyász
kezdett véget érni. Folyamatosan állás
keresett, de sutasága, kis termete, sugárzó bizonytalansága elutasításra
talált, mégis tartása, ruházata, hangulata, ha lassan is, de felfelé ívelt. Az
intézményi lelkigondozó is pártfogásába vette. A lelki alkalmakat látogatni kezdte
(immár fél éve). Nem tudta megfogalmazni, hogy ki is az Isten, de ment a szíve
után. Bevontuk a rehabilitációs programunkba, ahol naponta precízen takarít. A
szomszédos gyülekezetet is látogatni kezdte. Most az „Alfa” (hitmélyítő)
tanfolyamon vesz részt.
Döbbenetes látvány, hogy egy üres,
céltalan emberből hogyan lesz gondolkodó, imádkozó, bibliaolvasó ember. Könnyebb
lett volna elküldeni, de Jézus Krisztus szeretete utolérte őt. Az intézményünk
minden munkatársa közvetett vagy közvetlen része ennek a folyamatnak.
Számomra
az alábbi eset is bizonyítja, hogy az ember nem egy gépezet, hanem élőlény. Míg
a mai kor mindent instant kínál, kiderül, hogy az időt lehetetlen megspórolni:
fel kell dolgozni az életünk történéseit. Fontos a személyes kapcsolat! Ez
pedig időt, türelmet, szeretetet igényel. Isten munkatársaiként hálásak
vagyunk, hogy tevékenységünk által bajbajutott emberek felemelkedését
támogathatjuk.
Időt Istennek, időt
magadnak, időt másoknak!
Új Reménység Háza Férfi Átmeneti
Hajléktalan Szálló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése